Kezdőoldal

Cégünk, a Sziget Tourist Kft. 2018 májusa óta üzemelteti a Szigetváron található Hotel Oroszlánt.

A szállodában reggeliztetés volt megoldott, de 2021-ben elhatároztuk, hogy új tevékenységgel bővítjük szolgáltatásainkat. Erre nyújtottunk be egy pályázatot, amit cégünk meg is nyert. Egy komplex étterem kialakítása a cél, melyet "LazaC" fantázianév alatt indítotunk el, ahol a déli időszakban menüs étkeztetés folyik, mind szállóvendégek, mind külső vendégek részére, valamint vacsoráztatás.

További terv volt a városi és a környező településeken megrendezésre kerülő rendezvényeken való részvétel. A városi "Zrínyi napok" rendezvényen évek óta jelen vagyunk, kitelepült sátorral. A megnyert pályázat segítségével szolgáltatásunk bővülni tud, mivel eddig csak készételekkel, illetve italokkal tudtunk kivonulni, de immár friss "streetfood" ételeket is tudunk majd készíteni, úgy mint a gyros, frissen sütütt húsok, krumpli, gofri stb.

85806907631687873169.jpg